Transparent White Star

2015. december 24., csütörtök

Régi történet ~ 6. fejezet




6. Nocsak kit látnak szemeim



Végre eljött a várva várt nap, a péntek. A múltkori óta nem beszéltem erről a Castiel témáról Alexel, mert féltem hátha beigazolódik az amitől tartottam. Lehet Alex ugyanazt a Castielt ismeri akit én, de este valószínűleg úgyis kiderül majd. Eldöntöttem, hogy nem fogok kiakadni ha ismerik egymást. Castiel ugyan nekem egy szóval sem említett olyat, hogy zenél vagy játszik valamilyen bandában, a biztonság kedvvért megfogom tőle kérdezni.
Reggel mikor felkeltem próbáltam nem nagyon zajt csapni,  nehogy felébresszem a bátyámat aki még javában alszik. De jó neki, úgy irigyelem ilyenkor. Ma már viszont péntek van, ráadásul én választottam ezt az életet, szóval egy szavam se lehet. Tény és való, hogy otthon nem egészen úgy mentek a dolgok mint itt, a suliba sem kellett ilyen korán menni, lehetett varázsolni az idővel és egy kicsit időeltolódás is van a két világ között. Ezért nem szoktak nagyon idejönni a boszorkányok, persze én kivétel vagyok. Néha még azt is gondolom, hogy bárcsak halandónak születtem volna. Bár ha halandó lennék akkor meg boszorkány szeretnék lenni, kivéve ha nem tudnék a létezésükről. Hiába élünk az emberekkel egy párhuzamos világban, mi tudunk róluk, közülük viszont elég kevesen tudnak a mi létezésünkről.
A ma reggeli tavaszi szél elég csípős, így kénytelen voltam kicsit jobban beöltözni. Az iskola épülete felé sétálva azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit is vegyek fel az este. Hoztam egyáltalán magammal olyan ruhát? Vagyis inkább az a kérdés, hogy anyáék raktak-e a szekrényembe ilyen ruház. Ha nem, akkor sem hibáztathatom őket, hisz nem tudhatták hová akarok majd esetleg menni. Mindenképpen megkérdezem Samanthat, nem mintha annyira értene hozzá, de azért egy próbát megér. Tényleg, azt meg sem kérdeztem a vöröstől, hogy Samantha jön-e. Ha ha azt mondta sokan ott lesznek a suliból, akkor csak ott lesz Ő is.
A kapun beérve szerencsére pont a barátnőmbe botlottam. Micsoda véletlen, legalább beszélhetek vele az estéről.
- Szia! – köszöntem neki.
- Szia Isabell! Mi újság?
- Te is jössz ma este a bulira amit Castielék szerveznek ugye?
- Persze, ki nem hagynám. Számíthatsz rám!
- Akkor jó. Szerinted mit vegyek fel? – néztem rá kérdőn.
- Nem is tudom. Ki öltözzünk vagy ne?
- Fogalmam sincs.
- Mit szólnál ha órák után felmennénk hozzátok és átnéznénk az egész szekrényt?
- Jó ötlet! – vágtam rá gondolkodás nélkül és csak később esett le, hogy mibe is egyeztem bele. Utólag belegondolva ez lehet nem volt annyira jó ötlet, most már azonban nincs képem lemondani.
Péntek lévén a diákok nagy része meglehetősen lazán viselkedik, ami néha a tanárokra is kihat. Éppen ezért valamelyik sokkal engedékenyebb mint általában, így voltunk ma a hatodik órában amikor is szerencsére elengedtek minket, s nem kellett még egy órát bent lennünk a suliban. Viszont még hátravolt a legnehezebb dolog a mai napban, hála a soha be nem álló lepcses számnak. Valahogyan be kell adnom a barátnőmnek, hogy miért ilyen kicsi a lakás, hol vannak a szüleim stb. Remélem Alex nem lesz otthon mert Ő még csak még jobban rontana a helyzeten. Még a végén rámászik Samanthára amit nagyon nem szeretnék. Lehet jól kijönnének egymással, de még most semmiképp nem szeretnék kellemetlen helyzetet e miatt.
Miután a tanár elengedett minket próbáltam a lehető leglassabban beledobálni a cuccaimat a táskámba.
- Na megyünk? – jött oda hozzám Samantha.
- Igen, mehetünk.
Hazafele úton Samantha nagyon magyarázott nekem valamiről. Őszintén megmondom nem figyeltem, teljesen mással volt elfoglalva az agyam. Meglepő módon sokkal előbb hazaértünk mint azt reméltem, nekem ez az út mindig tovább tart, vagy csak úgy érzem.
- Ilyen közel laksz a sulihoz?
- Hát igen, de reggelente még ez is soknak tűnik.
- Nem busszal jársz? – nézett rám azokkal a nagy kerek szemeivel.
- Most csodálkoztál el rajta, hogy ilyen közel lakom, akkor miért járnék busszal?
- Ja tényleg, bocs hülye kérdés volt. Csupán azért gondoltam mert láttam, hogy múltkor Castiellel jöttél, róla pedig tudom, hogy busszal jár.
- Az egy teljesen véletlen eset volt. Felejtsd el! – mondtam miközben kinyitottam a bejárati ajtót.
- Hogy felkaptad a vizet.
- Nem kaptam fel semmilyen vizet, semmi bajom.
- Aha, ezt mondatod nekem. Amúgy nem őrültetek meg még ezektől? – mutatott a szemben levő ajtóra ahol az a bizonyos gyerekes család lakott, s most is csak a gyerekek kiabálását lehetett hallani.
- Nem még. – mondtam közben pedig elgondolkodtam azon, hogy nem őrülhettem még meg tőlük hisz’ nemrég költöztem ide.
Pechemre ahogy beleraktam a kulcsot a zárba észrevettem, hogy nyitva van, tehát Alex itthon van. Beléptünk az ajtón, mire hallva a beszélgetésünket Alex egyből felpattant a kanapéról és odajött hozzánk.
- Kit tisztelhetek eme csodás hölgyben? – hajolt oda a barátnőmhöz.
- Samantha vagyok, Isabell barátnője. Remélem nem zavarok.
- Jaj dehogyis, gyere beljebb! Hozhatok valamit inni?
- Igen, elfogadom köszi.
-  Rendben, hozom is! – mondta Alex hatalmas lelkesedéssel, s már el is tűnt a konyhában. Jellemző, ha itt van egy lány mindig hozza a tökéletes formáját, bezzeg hogyha csak magunk között vagyunk tök lusta.
- Te Isabell, Ő a pasid? És mi lesz Castiellel? – szólt hozzám Samantha, közben pedig levette magát oda ahol Alex egész eddig ült. Úgy látszik ennek a kanapénak nagy sikere van, esküszöm egyszer megszabadulok tőle.
- Persze, csakis! Ez az idióta a bátyám. Amúgy meg nem tudom miről beszélsz, Castiel és köztem nincs semmi és ezt jól vésd az eszedbe.
- Nem is mondtad, hogy van egy ilyen nőcsábász bátyád.
- Mert nem szokásom dicsekedni vele.
- De a Castiel témára visszatérve kár, pedig cukik lennétek együtt. Ráadásul ahogy múltkor az ölébe vett tesin! Nem az Ő szokása az ilyesmi.
- Álmodozz csak.
- Arról a Castielről van szó akit lehet én is ismerek? – kapcsolódd be a témába a bátyám is, miután Samantha kezébe nyomott egy pohár nem tudom mit, de elég érdekes színe volt.
- Igen, arról.
- Hogyhogy csak lehet? – kérdezte Samantha.
- Tényleg, nem tudod, hogy Castiel játszik-e valamilyen bandában vagy zenél? – néztem rá.
- Azt tudom, hogy Lisanderrel van egy közös bandájuk, de a többi tagot én sem ismerem.
- Ez érdekes mert egy Lisandert is ismerek. – jelentette ki Alex, s a szeméből kiolvasva ezt a kijelentését nekem címezte.
- Mindegy, ezt most hagyjuk. A buliban úgyis kiderül az igazság. Inkább válasszuk ki mibe megyek este. –húztam oda Samanthat a szekrényhez.
- Na ez női dolgok, én ebből kimaradnék. – vonult el Alex is a másik szobába.
Így, hogy az utolsó óránk elmaradt nyertünk magunknak egy órát a készülődésre, de mivel még másfél óra után is tanácstalanok voltunk bele kellett húznunk mert még Samanthának haza is kell mennie átöltözni. Végül nemes egyszerűséggel egy nyakba akaszthatós lila színű csillogós felső mellett döntöttünk, egy fekete miniszoknyával és egy fekete harisnyával párosítva, aztán ezekhez jött még az egyik kedvenc fekete magassarkúm a maga tíz centis sarkával. Szerencsére már megtanultam benne menni, szóval ez már nem jelent gondot. Közben Alexnek is sikerült átöltöznie, mert hát ugye valami érdekes módon előbb oda kell érnie a helyszínre, mondván Ő egy fontos személy.
Egyszerre indultunk el otthonról, ám a kapun kilépve mindenki másfelé vette az irányt. Alex elindult a bulira amire hivatalos, mi meg még felugrottunk Samanthaékhoz. Amíg a barátnőm fent öltözött én az anyukájával beszélgettem a nappaliban, már tudom kitől örökölte ezt a kíváncsiságát.
Egy idő után Samantha tipegve jött le a lépcsőn, meglepő módon majdnem ugyanabban a szerelésben mint én. Sebaj, legalább most az egyszer összeöltöztünk. Még Samantha anyukája adott a lánya arcára egy puszit meg elmondta, hogy ne igyunk sokat, aztán már indulhattunk is. Jobban belegondolva már hozzászoktam, hogy anya nem figyelmeztet semmire sem hisz’ itt sincs, pedig még én is alig éltem itt.
Útközben többnyire a semmiről beszélgettünk és nevettünk, mint általában az összes korunkbeli lány. Ám éreztem, hogy szóba fog kerülni a lakásos téma is.
- Szóval akkor nem a szüleitekkel éltek?
- Nem, még nekem is meg kell szoknom.
- Ezt, hogy érted? Csak nem akkor költöztetek ide amikor a suliba is jöttél?
- Pedig de. – szépítettem a helyzetet, azt már végképp nem akartam az orrára kötni, hogy Alex igazából csak ideiglenes „vendég” nálam.
- Akkor már értem. És mi az oka?
- Szükségünk volt egy kis magánéletre, legalábbis erre hivatkoztunk.
- Jó fej szüleitek lehetnek, hogy meg is engedték!
Annyira nem szeretnék hazudni neki,olyan kedves és barátságos, ráadásul még őszinte is velem. Rajtam kívül nincs sok barátnője, és én mégis ezt teszem vele. Olyan rossz érzés, de ha egyszer nem tehetek mást.
A továbbiakban inkább tereltem a témát, nem akartam bűntudattal teli érzésekkel nekilátni az estének. Viszonylag hamar odaértünk amitől csak még idegesebb lettem. Nem tudom hogyan fogok reagálni ha meglátom itt a bátyámat, pedig megfogadtam magamban, hogy nem akadok ki. Most mégis eluralkodott rajtam a félelem.
A helyszínt jobban szemügyre véve, egy hatalmas nagy családi házról beszélünk, egy hatalmas kerttel, majd beljebb érve egy medencét is megpillanthatunk. Bizonyára valakinek elutaztak a szülei, s az övé az egész ház a hétvégére. Miután átverekedtük magunkat a hatalmas tömegen ami a ház előtt volt és ahol a bagósok kiélhették nikotin utáni vágyukat, nagy nehezen csak-csak bejutottunk a ház hatalmas előterébe. Egy szempillantás alatt ott termett mellettünk egy srác, aki elvette a kabátunkat és közölte, hogy azok tárolására külön szoba van fenntartva. Mi csak ámulva néztünk amikor bevezetett minket a kijelölt szobába ahol már rengetek kabát volt rádobálva az ágyra, ami meg nem fért rá nemes egyszerűséggel a földön végezte. Jó kislányhoz híven mi találtunk egy szabad fotelt, s inkább arra raktuk rá a kabátjainkat.
- Akkor ezt a szobát már megtaláljátok, pia a konyhában, cigizni pedig csak kint lehet. Ja és a DJ pultnál lehet zenét kérni! – mondta a srác az ajtót becsukva, azzal otthagyott minket.
Ezek után úgy döntöttünk, hogy a nappaliban folytatjuk az utunkat, ahonnan egy gyönyörű üvegajtón keresztül vezetett az út a hátsó kerthez ahol a medence is van. Fura, hogy van benne víz, mert még csak tavasz van, ilyenkor még csak nem szoktak benne fürdeni, hisz’ szétfagynának. Bár ezután a kabátos dolog után nem mondok semmit.
Jobbra fordítva a fejem sajnos megláttam Castielt aki egy nekem háttal álló emberrel beszélgetett. Látta, hogy odanézek, ezért Ő is erre nézett, így a tekintetünk találkozott, mire egyből odajött hozzám és otthagyta akivel eddig társalgott. Egy picit talán kipirosodtam és valamiért éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem és a pulzusom is az egekben. Biztos tartottam attól amit mondani fog.
- Nocsak kit látnak szemeim, a drága jó Alex Cally húgocskáját! – mondta hangosan, s erre aki eddig nekem háttal állt megfordult és akkor megláttam velem szemben ácsorgó embert, aki nem más volt mint maga a bátyám személyesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése