Transparent White Star

2015. október 28., szerda

Régi történet ~ 5. fejezet


5. Miért akarsz megváltoztatni?


-  Te akarod, hogy elmenjek?
- Nem, nem akarom, csak úgy poénból megkérdeztem – mondta ironikusan.
- Jó igazad van.
- Akkor eljössz?
- Nem tudom még, attól függ jobban leszek-e.
- Egy nap alatt csak lemegy ez a kis hőemelkedés - veregette meg a fejemet, mint valami kisgyereknek.
- Hát nagyon remélem.
- Ha nem vagy jól, ne gyere holnap suliba.
- Ugyan már, semmi bajom, ez csak egy kis megfázás. Nem kellett volna tegnap esőben elindulnom – magyarázkodtam.
Az út hátralevő része hasonlóan telt, végig beszélgettünk, majd amikor az utca elejéhez értünk, még dumáltunk kicsit. Meglepetésemre  Castiel kijelentette, hogy már nem megy vissza a suliba, mert szerinte felesleges. Tényleg van benne valami, de én biztosan visszamennék az Ő helyében. Nem szeretném a tanároknál kihúzni a gyufát, bár valószínű, hogy Castielre már a tanári kar nagy része pikkel. Ezen könnyen segíthetnénk, csak egy kicsit nyalizni kéne, meg rendesen bejárni órákra. Sajnos ez nem egészen a vörös stílusa ahogy észrevettem.
Amikor a bejárati ajtómhoz értem, s már nyitni akartam, de valami érdekes módon az ajtó nyitva volt. Határozottan emlékszem, hogy reggel bezártam, akkor hogyhogy nyitva van? Annyira megijedtem, ezért kivételesen már rákészültem, hogy valami varázslatot alkalmazzak, amint belépek az ajtón. Mi van ha betörtek hozzám? Halkan beléptem, majd félve a nappalihoz sétáltam, ahol akkora kő esett le a szívemről, mint még ezelőtt soha.
- Te meg mit keresel itt? Halálra ijesztettél, azt hittem betörtek!
- Bocs Hugi, nem ez volt a célom.
- Alex, ha legközelebb ha jössz mindenképp szólj. Amúgy miért jöttél?
- Szerinted? Anya és apa küldött. – mondta nevetve.
- Jellemző, még csak pár napja vagyok itt, de ők már ide küldenek. Sosem változnak.
- Hát nem. Hogyhogy ilyen korán hazaértél?
- Hazaküldtek, mert hőemelkedésem van, de erről egy szót se anyáéknak, mert a végén még hazarángatnak. Tudod, hogy mindenből nagy ügyet tudnak csinálni.
- Lakat a számon. Meddig maradhatok?
- Itt akarsz maradni? – néztem rá elkerekedett szemmel.
- Nem örökre, csak egy kis időre. Nem az én ötletem volt!
- Ez jellemző rájuk, még csak pár napja vagyok itt, de Ők már ide küldenek.
- Én viszont örültem neki, mert pénteken lesz egy buli az egyik haveromnál, amire hivatalos vagyok – jelentette ki büszkén.
Na, igen. A másik sikertörténet. Olyan pár éve már Alex rendszeresen eljárt a halandók közé, ahol nagyon sok barátra tett szert, akikkel folyamatosan tartotta vagy még most is tartja a kapcsolatot. Mindezt persze titokban, egyedül én tudtam róla, és mindig nekem kellett falaznom neki.  Anya és apa sohasem voltak oda a halandókért, ezért nem engedtek el minket soha a mostani kivételével.
- És el is mész ugye?
- Persze, hogy elmegyek, ennyire más ismerhetnél.
- Igazad van, bocs a kérdésért. Mellesleg engem is elhívtak egy bulira pénteken.
- Valóban? És te elmész?
- Nem tudom még, szerinted elmenjek?
- Menjél, rád férne már egy kis lazítás. Használd ki, hogy nincsenek itt az ősök.
- Hát ez egy roppant vicces megjegyzés volt.
- Na, de most komolyan.
- Jól van, elmegyek – adtam meg magam.
Gondoltam, hogy majd akkor írok Castielnek, de csak később, mert élt bennem az a halvány remény, hogy valami csoda folytán visszament a suliba. Persze ennek a valószínűsége sajnos egyenlő a nullával.  Viszont nem bírtam várni, úgysem ment vissza, ebben biztos vagyok. Így gyorsan írtam neki egy üzenetet, hogy már biztosan megyek pénteken. A válaszra természetesen nem kellet sokat várnom, pár perc múlva rögtön jött a válasz, hogy szuper, honnan jött ez a hirtelen döntés. Üzenetben semmi kedvem nem volt kifejteni neki ezt az egészet, ezért megírtam neki, hogy majd holnap elmondom. Erre is elég hamar jött a válasz, ami ezúttal elég érdekes volt.

„Nem holnap, hanem most, kíváncsi vagyok. Gyere a park elejéhez, ahol a cseresznyefák vannak, ott foglak várni”

Nem hiszem el! Miért nem bírja ki holnapig? Nem kellene olyan sokat várnia, csak egy fél napot. Most mehetek le a parkhoz, mert ha nem mennék, tuti megsértődne.
- Leugrom kicsit a parkba, nemsokára jövök. Addig figyelj a kutyára! – vetem oda a bátyámnak.
- Miért mész a parkba?
- Nem mindegy, találkozom valakivel.
- Kivel? Csak nem egy sráccal?
- És ha igen?
- Ilyen hamar felszedtél valakit? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Dehogyis, Ő csak az osztálytársam.
- Szerencséd.
Erre már nem mondtam semmit, egyrészt nem akartam magam felidegesíteni rajta, másrészt nem akartam megváratni a vöröst. Gondolom amikor hívott, ő már orr volt a parknál. Apropó cseresznyefák. Ilyenkor virágoznak, és most délutánra egész szép idő lett, úgyhogy biztos gyönyörű látvány lesz  amikor meglátom.
Már a parktól nem messze is érezni lehetett a cseresznyevirágok illatát. Isteni ez az illat, ezelőtt még sosem éreztem ilyet. Otthon nem voltak ehhez hasonló fák, ott teljesen más növények voltak. Nekem ez nem volt megszokott.
Amikor odaértem Castiel már ott volt, remélem nem nagyon várattam meg. Bár ha megvárattam volna, akkor szerintem már rég elhúzta volna a csíkot és dobott volna helyette egy üzenetet. Simán kinézném belőle. De nem így történt.
- Szia! Régóta vársz?
- Nem annyira.
- Akkor jó, siettem ahogy tudtam. Miért nem tudott ez várni holnapig? – kérdeztem picit duzzogva.
- Mert én most akarom tudni.
- És még én vagyok a makacs.
- Na mesélj, amúgy jobban vagy?
- Igen, valamivel jobban, de a bulira teljesen fitt leszek!
Az elejéről elkezdtem neki mondani mindent, kivéve persze a családom hátterét. Azt neki nem kell tudnia, hogy most csak én lakom itt, a szüleim pedig úgymond egy másik dimenzióban vannak. Tudtommal az Ő szülei sincsenek itthon, szóval ezek szerint hasonló helyzetben vagyunk. Csak annyit mondtam, hogy a bátyám tanácsolta az elmenetelt, én meg megfogadtam a tanácsát. Nem vártam tőle semmiféle különös reakciót, nem is kaptam, ez így pont jó. Viszont Alex nagyon érdekelte, úgyhogy kénytelen voltam neki mesélni róla, remélem nem fogja levenni érte a fejem.
- Miért érdekel annyira a bátyám?
- Csak úgy, jó fej lehet, szívesen megismerném – mondta, majd rágyújtott egy cigire.  Na ez már nem tetszett annyira.
- Majd talán egyszer bemutatom neked, de most itt az ideje, hogy leszállj rólam s egy kicsit foglalkozz magaddal is.
- Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogy figyelj oda magadra, járj be rendesen órákra, mellesleg figyelhetnél az egészségedre is- mondtam, aztán egy gyors mozdulattal kikaptam a szájából a cigit, majd miután gondosan rátapostam szép ívvel repült a kukába.
- Hé, ez nem volt szép! – mordult rám mérgesen.
- Bocsi, de komolyan gondoltam.
- Miért akarsz megváltoztatni, ha jó vagyok így is? – kérdezte röhögve.
- Valamennyire jó vagy, azonban van még mit változtatni – mondtam kacsintva, azzal sarkon fordulva elhagytam a parkot. – Majd holnap a suliban!
Hazaérve kötelezően beszámoltam a bátyámnak a kis találkozóról, ami elég furán érintette. Azt mondta, hogy neki is van egy Castiel nevű ismerőse, és tök jól kijönnek egymással. Állítólag sokszor mentek már el együtt bulikra, zenekari próbákra. Tudtommal Castiel nem zenél, legalábbis nekem nem mondott ilyesmit. Te jó ég! Remélem nem ugyanarról a személyről beszélünk!

2 megjegyzés:

  1. Szia nagyon jó rész volt folytasd és nagyon jól irsz :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. A folytatást megpróbálom előbb hozni. :)

    VálaszTörlés