Transparent White Star

2018. január 24., szerda

Prológus + visszatérés


Sziasztok!


Hol is kezdjem... nehezen tudom felfogni még én is, hogy erre a blogomra utoljára 2016-ban posztoltam. Igen, elég durva. Annak az évnek a nyarán döntöttem úgy, hogy újrakezdem ezt a történetemet, mert nem találtam elég jónak. Ezt még kiírtam, utána viszont semmi, eltűntem. Az új suli kicsit betett, aztán meg új sztorit találtam ki...szégyellem, eléggé ellustultam ebben az időszakban. Aztán egy évvel később, 2017 nyarán eszembe jutott mennyire szerettem én ezt a történetet, voltak olvasók, és egész jól mentek fel az oldalmegtekintési számok anno. Úgyhogy augusztusban leültem, elkezdtem újraírni a prológust, ám csak most jutottam el odáig, hogy befejezzem és publikáljam. Ez a kihagyás ráébresztett arra milyen fontos nekem az írás, mennyire szeretem csinálni.
Szóval remélem másfél év után is számíthatok rátok, akik régen is olvastak és szerették a blogomat. Tudom, hogy nincs többé CSJ szál, se Castiel, de ettől függetlenül ugyanolyan minden, mint ahogy azt már megszokhattátok, csak sokkal jobban megírva..;) Aki pedig az újdonság erejével olvassa majd ezt, rosszra nem számíthat, talán két év alatt csak sikerült valamennyit fejlődnöm. Mostantól wattpadon is megtaláltok, aki esetleg ott jobban szeret olvasni, az ide kattintva elérheti a történetet.
Nem is húznám itt tovább a szót, csak ugyanazt tudnám ragozni.

Jó olvasást kívánok mindenkinek!
By: Arisa



 Prológus 

Boszorkányok. Miféle lények ezek? Lehet őket egyáltalán ezzel a csúnya „lény” jelzővel illetni? Vannak, akik szerint igen, ám akadnak azért olyanok is, akik kicsit pozitívabban vélekednek erről a témáról. Szerintük a boszorkányok nem ölnek embereket, nem bántják őket, és semmi olyat nem tesznek, ami az emberiségre rossz hatással lenne. Azonban ez a réteg talán azért gondolja így, mert nem hisz a létezésükben, hiszen semmiféle jele vagy bizonyítéka nincs annak, hogy a boszorkányok tényleg léteznek. Mi van, ha a halandók között élnek megbújva, s teljesen normális életet élnek, mint minden normális ember, csak néha-néha, ha senki sem látja őket, használják a varázserejüket, ezzel nem bántalmazva fizikailag senkit? Senki sem tudhatja mi is az igazság. De én tudom. Tudom, hogy léteznek, és sohasem ártottak másoknak. Mi okuk is lett volna rá, hogy ehhez hasonló szörnyűséget tegyenek? A boszorkányok mindig békében éltek, nem is akartak ezen változtatni, arról nem is beszélve, hogy semmiféle kapcsolatba nem kerültek az emberekkel. Attól még, hogy ritkán áttévedtek az ő világukba, sosem voltak ismeretségben velük. Hogy honnan vagyok ebben ilyen biztos? Nos, onnan, hogy jómagam is boszorkány vagyok. Ilyen családba születtem, viszont egyáltalán nem bánom, különleges és izgalmas a boszi élet, valamint jól jön a varázserő, olykor-olykor rászorulunk a használatára. Mindenhová repülő seprűvel közlekedünk, gyorsabb mint a gyaloglás, ráadásul a környezetet sem szennyezi. Na és hogy hol élünk mi? Egy emberek elől elzárt világban, mondhatni másik dimenzióban, térben, s időben. Csak kijelölt varázskapukkal lehet átmenni az emberek világába, amit ők nyilván nem látnak odaát. Én még sosem jártam ott, de a családomból mindenki volt már valamiért, én maradtam csak ki. Pontosan ezért, plusz még sok másért kezdett el érdekelni az emberek világa, életmódja. Kíváncsi voltam, hirtelen felindulásból ki akartam próbálni milyen lehet ott élni. Kérlelni kezdtem a szüleimet, hogy hadd költözhessek és élhessek ott, legalább csak egy kis időre, legrosszabb esetben nem fog tetszeni és hazajövök. Először ellene voltak az ötletemnek, majd pár nap múlva elgondolkoztak és engedtek a nézeteikből. Elmehetek annak fejében, ha a bátyám, Alex is velem tart, ez volt az ajánlatuk. Ne ezen múljon, gondoltam ennyi már nem tántoríthat vissza a célomtól, így hát elfogadtam. Szerencsére Alex sem volt ellenére, sőt inkább örült neki. A szüleink nem tudják, de a bátyám már elég sokszor járt az emberek világában, én meg persze mindig falaztam neki jó kislány módjára. A legtöbb boszorkány nem szívleli a másik világot, s ezzel Anyuék sem voltak másképp. Szerintem ennek nincs alapja, már említettem is nekik párszor, mire mindig azt kaptam válaszul, hogy ugyan mit tudhatok én a külvilágról. Ezért is lepődtem meg annyira, azon, hogy ilyen könnyen beadták a derekukat. Itt valami nem stimmelt, biztosan kiterveltek valamit. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben a bátyámmal már a hatalmas kék óceán felett repültünk, egyenesen az új életünk felé. Igen, seprűvel, magasan a felhők felett, ügyelve, hogy senki ne láthasson meg minket, ne legyünk feltűnőek. Felpörgetett a tudat, hogy minden ismeretlen lesz számomra, semmiről sem volt fogalmam az itteni dolgokkal kapcsolatban, ugyanakkor szeretem az új dolgokat. Úgy érzem, kellett már a változás a megszokott, hétköznapi életembe, amire ez a kiruccanás féleség tökéletes alkalom. Egyelőre csak kiruccanásnak lehet nevezni, nem tudhatom pontosan mennyi időt fogunk itt eltölteni.  Az izgalom és az idegesség egyaránt tombolt bennem, kíváncsi voltam az új otthonunkat adó városra, becses nevén San Franciscora. Vajon hogyan élik ott az emberek mindennapi kis életüket? Most végre elérkezett az idő, hogy megkapjam a választ a számtalan megválaszolatlan kérdésre, ami a fejemben motoszkál, és, hogy az új életem hivatalosan is kezdetét vegye.